|
Ismét a legjobb ötben Corser a WSBK-n
A BMW Motorrad csapata úgy érzi a tesztek meghozták eredményüket Assenben kétszer is a legjobb ötben végzett és összesen 22 pontot gyűjtött a konstruktőrök versenyében a BMW Team Motorrad csapata, amivel eddigi legjobb eredményüket érték el a Superbike Világbajnokságon (WSBK).
Az első versenyen Troy Corser remek rajt után az első helyről fokozatosan csúszott hátrébb, majd végül ötödik helyen végzett, kevesebb, mint három másodperccel a győztes Jonathan Rea mögött. A BMW másik pilótája, a spanyol Ruben Xaus egy baleset miatt nem folytathatta tovább az első versenyét. A második futamon mindkét versenyző kiegyensúlyozottan és stabilan motorozott, Corser ötödikként, míg Ruben tízedikként végzett. Az Assenben második leggyorsabb kört futó Corser jelenleg hetedik helyen áll a bajnokságban. Troy Corser a verseny után a következőket mondta: „A mugelloi teszt nagyon hasznosnak bizonyult, így Assenban már úgy léptünk pályára, hogy elég magabiztosak voltunk az S 1000 RR beállításai tekintetében. Az első körben nem is kellett túl sok módosítást végeznünk, de az első gumi sajnos nem tartott ki túl sokáig. A második futamon ezért úgy döntöttünk, picit kíméljük a gumikat. Ez be is vált és sokkal kiegyensúlyozottabb köröket hoztam. Nagyon boldog vagyok, hogy egyre jobb úton járunk” – mondta el az ausztrál motoros. Berthold Hauser, a BMW Motorrad Motorsport igazgatója a következőket tette hozzá: „A hétvégi eredmény sokkal több, mint amit reméltünk. Sokat fejlődtünk és bebizonyítottuk, hogy közel vagyunk az élbolyhoz. Nagyon büszke vagyok az egész csapat munkájára”.
Superstock 1000 FIM Kupa A Superstock 1000 FIM Kupa, asseni versenyén a BMW S 1000 RR-rel versenyző olasz, Ayrton Badovini háromból a harmadik versenyét is megnyerte, így ezzel a maximális 75 ponttal vezeti a bajnokságot Davide Giugliano (45 pont) és Maxime Barrier (40 pont) előtt. A gyártók versenyében a BMW 75 ponttal vezet a Honda előtt (53 pont).

Superstock 1000 FIM Kupa A Superstock 1000 FIM Kupa a Superbike Világbajnokság (WSBK) kiegészítő versenysorozata. A szabályok hasonlóak a Superbike Világbajnokságéhoz azzal a fő különbséggel, hogy a motorokon semmilyen teljesítménynövelő változtatás sem megengedett, így légyegében a nagyközönség által is megvásárolható, gyári gépekkel szállnak versenybe a pilóták.
|